Oldalak

This Site isn't "Green". It complies with Nature. And Nature is Colorful.

Items marked with * are bilingual or Visit an All-English site.

Teher

Teher

Meddig tolakodhat az álcázott tudálékosság?
Gyógyír-e bármire is ha
a) jogi köntösbe öltöztetik,
b) környezet-védelmes alamuszisággal lopakodik?
A dugábadőlés szomorújátéka, egyetlen felvonásban.

Kényelmesedő társadalmunk nagyon ügyel arra, hogy effélével már ne is találkozhassunk.
Ezért szaglász, gyomlál, beles minden zugba, s védelmező szándékkal törvényeket kodifikál. Egy ideje épp a környezetterhelés körül. Mert ott bizony nagy a baj. Köhög, beteg körülötte minden: Amihez csak hozzányúl civilizációs szándékkal a rohanó tempóban „fejlődő” társadalom, ott szemétkupac keletkezik, mérgezett talajvíz, algásodó felszíni vizek, élettelen erodálódó talaj, s a sort lehetne még folytatni. Mondjuk a klimatológiai katasztrófa-kilátásokkal – ami ugyan egyelőre a lelencek hányatott sorsát éli: a naturális apaságot a szülő vonakodik vállalni, bár kutatásoknak álcázott érdeklődő pesztrálással kíséri rohamos cseperedését.
Gyógymódért-megoldásért persze minden józan polgár sóvárog, de a zakatoló napi robottól szürkén, elcsigázottan, kifacsartan hogy megtermelje a holnapi kenyerét (mert a jóléti társadalom gondosan figyel és tervez mindezen részletek teljesülésére), nem jut másra ideje mint fellélegezve elfogadni ha valaki ez-irányban tenni látszik egy szalmaszálat is. És vannak is, efféle szalmaszál-bálázók. Törvényből szőnek találomra mind sűrűbb hálót, azzal a célzattal hogy minden de minden TEHER ami-csak a környezetünkre háramlana ügyefogyott tevékenységeinkből, az fennakadva vergődjön ebben a hálóban amíg csak agyon nem ütik, bírságokkal-végrehajtással lehetetlenítve el a vélelmezett ficánkoló okozót. Ez a háló mára oly sűrű, hogy moccanni sem lehet igen tőle, mint megfogalmazódott pl. a Maszesz-ben[1] e szavakkal:
„Zárszóként rögzítést nyert” [miután bizonyos haszonnal kecsegtető tevékenységre járható utat találtak] „a szabályozások sűrűjében” … [már csak az maradt hátra hogy] „a továbbiakban nem nélkülözhető a jogszabályok betartásával kapcsolatos kompromisszumok lehetőségének keresése.”
Nos, amíg e kompromisszumokkal kiutat-kereső társaság lehetőségeihez képest fejvakar, addig mi tekintsünk be a boszorkánykonyhába.

A Legfőbb Alkotóműhely – „hogy elváljon a szar a víztől” [Csak klasszikusoktól idézünk. Ez Duray Miklóstól való, a 2004. decemberi megosztó-szándékú népszavazás[2] kampány-pontjait megvilágítandó.] – egy definíciós bázissal örvendeztette meg a nyugtalankodókat.
E nekifeszülés végeredményeként kodifikálva lett[3] minden lehető és elképzelhető rezdülés a környezet-igénybevettségtől egészen a környezetre gyakorolt hatásig, nem hagyva semmi esetlegességet, sem az elővigyázatosság sem a megelőzés paragrafusokba-lehelt mibenléte körül.
Tették mindezt azzal a műgonddal ami a napi 100 flekket produkáló író sajátja, azzal a beleéléssel ami ugyane skriblert jellemzi midőn választott szobafogsága lefüggönyözött és csukott ablakai mögötti térben engedi repülni tollát, lefestendő a Természet általa sohasem látott távoli és esendő csodáit, s azzal a fesztelenséggel ami a céda jellemzője, ki úgy értelmezi a nyitottságot hogy egy félszeg biccentésre is azonnal szétveti a lábát.
E törvénykovácsi ceremoniális megközelítésben a környezetterhelés így értelmezendő: „valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe”. Fikarcnyit sem gondolva azzal, hogy bárminő élő/aktív rendszerben (mint amilyen a Földünk bioszférája is) mind anyag mind energia megállíthatatlan körforgásban van az egyes környezeti elemek között. Miáltal a környezetterhelés általuk megszült definíciója széles skálán igazodhat a „nesze semmi fogd meg jól” és a „kiperellek az utolsó gatyádból is ha széles kedvemben úgy akarom” palettáján.
Ha úgy alakulna hogy valaha is épkézláb  tartalmat szeretnének adni e tételnek, akkor (a jelenleg bekínált érdemdús tartalom megtartása mellett, amögé) célszerű lenne betoldani: … azon fölül mint ami a természeti-körforgás sajátja; s maga a teher nagysága pedig arányos ezekkel az EXTRA-kibocsátásokkal. Ez nemcsak arra adna módot hogy megítélhető legyen egy tevékenység ártalmatlansága vagy vétkes volta, de egyben direkt összehasonlítást is kínálna tetszőleges két folyamat környezetterhelését illetően.
[A sárga-hátterű tételek rendre a jelzett Törvény 4.§-ának az elemei.]

Be is mutatnám ennek az összevethetőségnek a működőképességét: akár a laikusoknak is rácsodálkozandó, akár a taláros-társaságnak is gyakorlati útmutatásul. Legyen az összehasonlítandó két tétel egyike a mai nagybani szennyvíztisztítás, a másik pedig a Vízönellátó-Vízgazda koncepció gyakorlata.
Az előbbiről az a fáma, hogy az angol-WC bevezetése óta ez a legnagyobb áldás a naponta-szaró emberek társadalmában, és mindemellett úgy védi a környezetünket hogy a közelébe nem férhet semmi és senki. E legutóbbi különösen igaz, lévén a kibocsátási adataik és majdminden egyéb furcsállható jelenség a berkeken belüli dossziéban marad. [A kiszivárgó adatok ritkásak, a laikusok számára többnyire értelmezhetetlenek. Némely hozzáférhető adathalmaz esetén megkíséreltem ezek tartalmi jelentéseinek az emberközelbe-hozását.[4], [5]]
A másikról szélesebb körben annyi tudható hogy gyakorlatilag nem ismerik, holott egyetlen kattintásra áll mindenki ennek a lehetőségétől[6]. Így minden amit alább elmondok vagy állítok róla, könnyűszerrel ellenőrizhető bárki által.

A tézis az alábbi: A Vízgazda-rendszer SZÁMTALANSZOR kevésbé terheli a környezetet mint a jelenleg egyeduralkodóan folytatott gyakorlat, az iparszerű művi szennyvíztisztítás.
Előrebocsátom hogy az összevetés ITT nem lesz teljeskörű. Azt ugyanis részint megtettem már másutt[7], részint minden érdeklődő és kételkedő megteheti maga-maga, Országh József nyilvánosan is hozzáférhető Vízönellátó anyaga alapján. Így az ebben elmélyedni kívánók ott kereshetik a részleteket. E helyütt – hogy a TEHER központi tárgyánál maradjak, s egyben illusztráljam a környezetterhelés általam kiegészített definíciójának a használhatóságát – jobbára egyetlen lépés megítélésére fogok koncentrálni.

Lássuk:
A szennyvízipar – miután több technológiai lépésben és jelentős energia-ráfordítással* szétroncsolt amit csak tudott** – két „termékkel” bír: az elbocsátandó vízzel, és a visszamaradó szennyvíziszappal.
* Tény: A Vízgazda-rendszer párhuzamosítható része nem kíván semminemű külső energiát.
Alaptudás 1: Mivel bárminő energia bevethető felhasználását meg kell előzze annak a „kilopása” a környezetből annak kárára, így az energiahasználat önmagában is egyfajta tehertétel a környezet egészét tekintve, függetlenül attól hogy a felhasználása során (többnyire hőként disszipálódva) mint energia landol a környezetben.
(Huh, de messze vagyunk már az eredeti definíció katekizmusától! Mely így szóla: „valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe”)
Következmények:
1. Az energia-éhes szennyvízipar emiatt egyértelműen környezetterhelő.
2. Tehertétel szempontjából tehát a Vízgazda-rendszer ezen fázisának (valójában az egészének!) a zéró-energiaigény aspektusa nemcsak relatív előny a szennyvíziparral szemben, de abszolút értelemben sem ró terhet a környezetre.
** Tény: A szennyvízipar által alkalmazott szétroncsolás a szerves-vegyületekbe kötött nitrogént részint a nitrát (NO3–) állapotig viszi, részint N2 gázzá alakítja.
Alaptudás 2: Tudni illő, hogy a Természet lényei a vegyületbe-kötött nitrogént tudják könnyedén hasznosítani. Az inert N2 gázzá alakított nitrogén csak igen lassan válik számukra ismét elérhetővé.
Következmény: A nitrogén kényszerűen megismételt vegyületbe-kötése a rendkívül kevéssé reaktív N2 gázból egyértelmű tehertételként jelentkezik a környezetre nézve. Ez a teher igen számottevő, akár a vegyületbe-kötés nehézségeinek az oldalát tekintjük, akár az időlegesen fennálló nitrogén-hiányt mely az élővilágot sújtja. [A szakmai zsargon az efféléket nevezi a nitrogén-ciklus borulásának. És a Földi környezetünket terhelő jelenségek közül ezt rangsorolja a 2. legsúlyosabbnak.[8]]
Alaptudás 3: Az is tudható, hogy a Természet lényei a redukált nitrogén-formákból (NR3 ahol R=Hidrogén, vagy szénatommal kapcsolódó bármilyen felépítésű/bonyolultságú molekula-részlet) építkeznek: aminosavak, nukleotidok. A szennyvízipar által termelt nitrát viszont a nitrogén leg-oxidáltabb formája.
Következmény: Tehát, midőn az élővilág a nitrátot szükségszerűen redukálja hogy szervezetébe a nitrogént beépíthesse, ez a kényszerű reakció ismét tehertételként értelmezhető a környezet szempontjából.
KONKLÚZIÓ: A szennyvízipar ide vezető nitrogén-manipulációs tevékenysége tehát abszolút értelemben és többszörös tekintetben is jelentős környezetterhelő.
Tény: A Vízgazda-rendszer ide illő eleme nem oxidál, nem roncsol. Alkalmazásakor a vegyületbe-kötött nitrogén kötött is marad, mégpedig a redukált forma állapotában.
Következmény: A nitrogén oldaláról tehát környezeti tehertételről a Vízgazda-rendszer esetében még relatív értelemben sem lehet beszélni.
VÉGKONKLÚZIÓ: A szennyvízipar idevágó tevékenységével összevetésben erre népiesen azt mondhatnók: Ég és föld. Minthogy azonban e kettő a néphit szerint a horizonton és azon túl már egymásba olvad, az itt fennálló kategorikus különbséget pontosítanom kell: Zéró-teher a Vízgazda-rendszer részéről áll szemben a bemutatottan óriási környezeti teherrel, amit a szennyvízipar ezen „apróságai” idéznek elő. (Melyet megmérni sem nem szándékoznak, sem vetületeinek teljes terjedelmében nem is képesek.)
Talán nem volt haszontalan e két megcsillagozott kitérő közbeiktatása annak meglebbentésére mi is áll a dolgok hátterében ha van rálátásunk a történések okaira és bizonyos elemi összefüggésekre, különös tekintettel az eleddig oly rejtélyesen bujkálni látszó TEHER halálpontos lokalizálására. Most azonban rohanok vissza hogy bemutassam: mi mindent is tesz-vesz a szennyvízipar a saját szennyvíziszapja szorításában.
Egy tömör eligazítás található erre vonatkozóan egy 2008-as környezetmérnöki szakdolgozatban[9]:
„A telepen keletkező fölösiszapot gravitációs sűrítőn víztelenítik, ahonnan további víztelenítésre szalagprésbe kerül. A jobb víztelenítés érdekében polielektrolitot adnak az iszaphoz. [Az így kapott iszap elszállításra kerül.] Az iszapból fűrészpor és szalma bekeverésével, komposztot állítanak elő.” (40. oldal)
Kissé hátrább némi pontosítást is kapunk e részfolyamatokról:
„2.3.1.3. Iszapelvétel, iszapvíztelenítés, iszapelhelyezés Minkét változat esetén az elvehető fölös iszapot a recirkulációs iszapszivattyúkkal nyomják a gravitációs pálcás sűrítőbe. Az elvett fölösiszap mennyiségét indukciós mennyiségmérő méri, aminek a jele alapján szabályozhatjuk az elveendő iszap mennyiségét. Az elvett fölösiszap szárazanyag tartalma kb. 0,8 - 0,9 % , a sűrített iszap várható szárazanyag tartalma kb. 2,5 % körül adódik. Az iszapsűrítő műtárgy térfogata 3-4 napi iszap mennyiségének tárolását teszi lehetővé. A sűrítő dekantált vize a csurgalékvíz átemelő aknába folyik vissza. A sűrítőből szív a szalagszűrő prés iszapfeladó szivattyúja. A préselést polielektrolitos kondicionálás előzi meg, amellyel így várhatóan 16-18%-os szárazanyag tartalom érhető el. A víztelenített iszaplepény konténerbe kerül, amelyet elszállítanak, és komposztott készítenek belőle. (55. oldal)”
Akinek ez nem elég, az intimebb részleteket tudhat meg ezen lépések hogyan s mikéntjéről egy másik, 2009-ben napvilágot látott szakdolgozatból[10], melynek istápoló melegágya ismét-csak a környezetmérnöki alapszak. Itt az általános leírás így fest:
„Az iszapkezelés fontos velejárója a szennyvíztisztításnak, hiszen anélkül hatalmas mennyiségű fertőző hulladékunk keletkezne. Ezért fontos annak térfogatának csökkentése, valamint a benne lévő patogén baktériumok elpusztítása, és szerves anyag tartalom csökkentése. Az iszapkezelés első lépése a sűrítés. Ezután stabilizálni kell az iszapot, ami történhet aerob vagy anaerob stabilizálással, esetleg hőkezeléssel. A könnyebb kezelhetőség érdekében vízteleníteni és szárítani is lehet az iszapokat. Így már alkalmassá válhat komposztálás után mezőgazdasági felhasználásra.” (14. oldal)
Ezután a dolgozatból rögtön megtudjuk hogy iszapból is van primer és szekunder, s más-más a bibijük melyre ügyelni kell, majd eligazítást kapunk a zsugormutatványok kavalkádjáról listaszerűen, a 16. oldalon kezdődő „3.2. Iszapsűrítés”-t követő „3.3. Iszap-víztelenítés” utáni betyáros-hajrájú „3.4. Iszapszárítás”-ig, melyet lezár az elszállítást megkoronázó „3.5. Komposztálás”. Mely legutóbbi pontból legyen most elegendő csupán a kezdőmondatát ide-idézzem:
„A komposztálás igen környezetbarát eljárás, mert sem az átalakulás folyamata, sem a képződött termék nem károsítja a környezetet” (18.oldal)

És akkor most fújjunk egyet, dőljünk kicsinyt hátra, és fussunk át ezeken még-egyszer – azzal az őszinte rácsodálkozással, ami a nem-környezetvédelmi mérnökök többségéből előtör effélék láttán és hallatán.
A Vízgazda-rendszer a „mi legyen a kakánkkal ha ezen állati kényszerünkből kikeveredni minden civilizációs igyekezetünk ellenére sem tudtunk ezidáig, és még az űrbe sem vagyunk képesek kilőni hogy szabaduljunk e rettentő anyagtól” dilemmát a következőképp oldja meg. A kakát (és a pisit) azonnal és lacafaca nélkül elegyíti különféle rendelkezésre-álló növényi-eredetű hulladékkal. [Mely tehát szintén külön eltakarításra várt volna egy rátelepedni kívánó újabb környezetmentő-zászlajú zakatoló iparág által; ahelyett hogy blazírtan a következményekre bőséges (vezetékes IVÓ)vízzel öblítené tova.] Aholis e szar+alom keverékben rögvest kezdetét veszik a komposztálódás elemi folyamatai, melyek megállás nélkül haladnak zavartalanul előre, miután a napi szakaszos ráhordással egy nagyobb komposzt-halomra kerülnek.
Ezzel szemben, a körbeudvarolt hóbort – melynek ideológiája mindannyiunk torkán le lett nyomva, költségei pedig pénztárcáinkból kihuzigálva – az iparszerű szennyvíztisztítás***, e szintén az űrbe egyelőre reménytelenül kilőhetetlen termékét, a saját szennyvíziszapját, kényszerű további extra-lépéseken keresztülhajszolni. Mindössze amiatt hogy ez az összeszerencsétlenkedett maszat minél kisebb víztartalmú legyen, nehogy a puszta elszállítás költségei az égbe rúgjanak… S akkor, ott ahova végre elszállításra került – mint a mesékben a boldogító vég – elkezdődhet nehézkesen a szükséges és elkerülhetetlen komposztálása.
***S itt most ne is térjünk ki részletezőleg arra a rengeteg, önmagában és egyenként is problematikus lépésre mely során a kakánk, földalatti labirintusban számunkra láthatatlanul rostokolva vagy zombi-módjára körbekergetve, degenerálva és kiszakítva a Természet körfolyamataiból megannyi kényszer-kitalációs és gyakorta féligsejó művi reakció és elrendezés következtében szennyvíziszappá mortifikálódik

Nem lehet immár kétséges: Ezen kerülőutas elrendezések – bármekkora környezetvédelmi billog is villog akármelyik fertályán is – a kényszerűen közbeiktatott számtalan lépés folyományaként (melyekkel rengeteg idő/energia-áldozat révén kvázi eljut ugyanabba az állapotba a műszaki vonulatok traktusán átpasszírozott anyag, mint amibe a lényegében magára-hagyott társa, mely a Természet számunkra láthatatlan erőire és számtalan apró munkásaira lettek bízva) bizony-bizony tehertételt jelentenek.
Amennyiben egy felsőbb utóértékelési megközelítés mindebből azt szűri le hogy ez a tehertétel egyenesen a környezetre háramlik, akkor a jelen jogi-értelmezésből fakadóan kimondható és rögzíthető: A ma alkalmazott nagyipari szennyvíztisztítás eme távolról-sem központi-szerepű lépése is a környezetre jelentős terhet ró.**** [A többi lépései dettó, ráadásul jóval nagyobbat. Ám ezek értelmezéséhez már némi kémiai ismeret is szükséges, s ez a legtöbbeknek idegen terep. Ma oda már nem kalandozunk.]
****(Összehasonlításban és ismétlésképpen: ennek a szennyvíziszap-manipulációs szappanoperának egyetlen epizódja sem jelenik meg abban a Vízgazda-rendszerű alternatív elrendezésben, amelynek a végtermékei ráadásul jóval kevésbé problematikusak.)
E tehertétel okán, e sok ünnepnapot megélt technika JOGI megítélése az általa bemutatottan létrehozott környezeti teher figyelembe vételével kell történjen. Ami szükségszerűen el kell vezessen ezen szennyvízipari struktúrák, létesítmények és folyamatok leépítéséhez és szanálásához, azzal a keservességgel kísérten amit a közbeeső időben rájuk-háramló szankcionálások sorozata a jog által vezérelt törvényi-út betartásával e terhelések okán e szereplőkre múlhatatlanul kiró.
Ám az is meglehet, a társadalom bizonyos tudorai (alaposan megforgatva paragrafusaikkal paritást-tartó, takarosan-bélelt rekeszekre osztott delikát agyukban e dromedár ámde karcos témát) arra a megállapításra juttanak, hogy a civilizáció építésén éjt nappallá gyúrva fáradozó emberiség, eme közbeiktatott lépések terheit mintegy magára-vállalva, voltaképp tehermentesíti a Természetet. Így ezen megszaporodott terhek csakis az ő bivalyerős vállát nyomják, miáltal a roskadozó környezetet tehermentesítettnek kell tekinteni. Ebben a szereposztásban maga a zakatoló szennyvíziszap-kezelési procedúra már nem tekinthető környezet-terhelőnek. Hiszen (a fenti kibontakozás szerint) ezt a funkciót átvette tőle gálánsan az ember. Az ő szennyvíziszap-zsonglőrködésével megszaporodó tevékenységeihez szükséges energia kicsikarása viszont csakis a környezetből kizsarolva lehetséges – mely emberi tevékenységek tehát a környezetre nézve tehertétellel járnak.
A teher-megmaradás törvénye (mely parányi csavarja az általánosabb megmaradási törvényeknek) alapján pedig kimondható: Ha nem a szennyvíz-ipar felelős a környezet terheléséért, akkor maga a civilizációt építő emberiség az. Idáig jutván, ha most nem akarja a törvényalkotó újdonatúj tartalommal felruházni azt a sarkos elvet amely kimondja: a környezet terhelését csökkenteni kell, ha mód van rá akár a teher teljes eliminálásáig is, valamint ha ehhez becsülettel tartani is óhajtja magát, akkor e bennünket felvigyázó törvénygyártó és idomár társulatnak el kell rendelnie hogy a folyvást építkező civilizáció, mint ki- és bemutatott környezeti teher, záros határidőn belül és rögzített büntetések terhe mellett, számolja fel önmagát.

E szabályszerűen a törvényi rendeletek lefektetett jogállásaiból következő súlyos teendő előtti halotti csendben, a zavarkeltés legcsekélyebb szándékát is kizárva, előre kell vessem: Amennyiben ennek a jogilag megalapozott felszámolásnak az elrendelése a pulpitus mögött ülők prevarikálása miatt megfeneklene, úgy érdemes lehet új szakot indítani az erre hajlamos helyeken, melynek a törzsanyagát a jogi diploma és a mivel töröljük ki a seggünket ha a szükség úgy hozza összefüggéseit boncolgató értekezésekből nyerhető konklúziók töltenék ki.
Addig is amíg a fenti fakultás szaporán építkezve szüli a dolgozatait, egy komolyabb-múltú és náluk alaposabb társulat – ki ha másként is vetné fel a fentebbi alapkérdést, annak lelkiismeretes körbejárása rezuméiban végülis ugyanoda torkoll – nekirugaszkodhatna egy keményebb diónak: Felderíteni, hogy ez a verbálisan valós TEHER, érkezzék akár a jogi-résztvevők oldaláról, akár a nekik esetleg súgó szűkölő környezetvédők sugallataiból, vajon honnan is fakad? Lehetséges-e hogy ez egy bensőbb, illetőleg eldugottabb régióban jelenlevő teherrel tart bensőséges kapcsolatot, mely agyi-területet, netán genetikai szintet érint?

2017. november 3.        dr. Fuggerth Endre


[1] 2016. október 31. Átütő siker a komposzt szakmai napon
http://www.maszesz.hu/hireink/aktualis-hirek/atuto-siker-a-komposzt-szakmai-napon
[5] Szennyvíztisztító-telepek, erőltetett csatornázás, következmények: OVH-felmérés alapján
https://szennyviztisztitas.blogspot.hu/2017/01/szennyviztisztito-telepek-eroltetett.html
[8] Rockström, Johan – Steffen, Will – Noone, Kevin et al. (2011): A Safe Operating Space for Humanity. Nature. 461, 472–475. DOI:10.1038/461472a

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)