Oldalak

This Site isn't "Green". It complies with Nature. And Nature is Colorful.

Items marked with * are bilingual or Visit an All-English site.

2017. január 7., szombat

Közellenség

Tényleg Közellenség?
English version is below

Van-e  ÉLET  az ürülék  NÉLKÜL  … hosszútávon?

Aki látott már valaha aszfalton kívül egyebet – mondjuk: kirándult a vadonban, ahol a vadak korlátozás nélkül és akadály-mentesítve szarnak, utóvéd-jellegű takarító-brigádtól nem háborítva; vagy észlelt földművest amint visszahordta állatai trágyáját arra a földdarabra amely az etetésükhöz valót megtermette – annak lehet némi homályos elképzelése arról, hogy az ürülék nem teljesen felesleges. Ha netán filozofikusabb alkat (pláne ha némi természet-tudománnyal rokonítható tudást is elsajátított), akár eljuthat odáig is, hogy mindez a Természet része.
Azután – végtére az intenzív gondolkodás is átmozgatja a beleket – kislattyog a klotyóra, s ivóvízzel leöblítve szarát már nem is gondol afelől, hogy „küldeménye”, a csöveken megtett hosszú, kényszerű utazást követően már tényleg nem üdén érkezik meg arra az állomásra, melynek kikiáltott rendeltetése nem más, mint hogy ezt a bűzös anyagot írmagig megsemmisítse. Merthogy ott, ugyanez az anyag már „közellenség”.

Azt, hogy az imázs érdekében tisztításnak elnevezett tökéletlen hadakozással 1 vélt közellenségből hány új (makacsabb, ellenállóbb) közellenséget produkálnak, itt nem sorolom. Helyette, koncentráljunk a veszteségre: Volt szar, nincs szar, hiányzik-e valakinek?
Nem tudom, hány embernek mondok újat ezzel, de a Földön minden élőlény táplálkozik. Ki ezzel, ki azzal. Nagyon kevés közöttük az, amely kizárólag anorganikumokon is elél. A legtöbbjüknek szerves-anyagra is szüksége van ehhez. Ha most jóváhagyólag elfogadjuk azt a gyakorlatot, hogy a szarunkat (ellentételezett hozzájárulásunkkal = szennyvíz-számla) miszlikbe aprítva szervetlen anyagokká alakítják át, s ez mint rendszer állandósul, akkor egy idő múltán, ám még a Szaraprítási Érdemrendek osztogatása idején, ezen észrevétlen és lebecsült mikro-világban nagyon sok éhező száj lesz, amin semminemű adakozási-hullám nem fog tudni enyhíteni.
Megpróbálom emberközelbe hozni a szindrómát. Tegyük fel, hogy a kaviáros-lazacos-bambuszrügyes-tofus reggeli után (de akkor is, ha az étek csak főtt-kolbász volt mustárral) néhány órával ebédre vágynál; s a mosolygó séf a bifsztek helyett elibéd tálalna egy csésze gőzölgő vizet meg egy márkás palacknyi levegőt, majd jó-étvágyat kívánva magadra hagyna ezekkel. Te meg kanálcsörgetve kiabálnál utána hogy mi a rossebet képzel, hol a Főnök, és ami még eszedbe jut… mindaddig amíg kimerülve éhenhalsz.
Vagy: Kivárod türelemmel azt az időt, míg a csak szervetlen anyagokból építkezni képes mikro-lények a vízből (H2O), a levegőből (CO2, N2, …), a maguk nehézkes, lassúdad módján, más apróbb lények hevenyészett besegítésével, újra-felépítik azokat az aminosavakat (állnak: C, H, O, N, …), amelyekből még némi türelmi idő után előállna az a fehérje, amit bifsztek formájában reméltél a séftől.
Szóval, ahogyan a régi Illés-nóta mondja: „Mondd, TE mit választanál?”
Vagy kissé konkrétabban, hogy átadhasd másoknak is:
„Ezzel kapcsolatban gyakran említem a vízöblítéses vécé ökomérlegét. Az a vízmennyiség, amit egy ilyen vécében egy személy évente elpazarol, elég lenne annak a földdarabnak az öntözésére, amelyik a kérdéses személy élelmét termeli. A szennyvíztisztító által szétrombolt (és nitrát szennyezéssé alakított) a vécéből kijövő szerves biotömeg, elég lenne, megfelelő komposzt formájában, ugyanannak a földdarabnak a trágyázásához. Ebből kézenfekvő az a tény, hogy minden vécét használó személy a bioszférában saját élelmi alapját rombolja szét.
Országh József   [http://www.eautarcie.org/hu/ ]

Dég,       2017. január 7.           Fuggerth Endre

ugrás vissza a Tartalomra

Really a Public Enemy?
Can Life on Earth
be sustained without our poop,
on a LONG TERM?
Whoever  has seen on his wanderings in life other than concrete over pavement – say, he rambled the wild, where animals are wont to excrete without barriers whatever, unmolested by echelons of cleansing teams teeming in the rear, or he observed a peasant bringing back his animals’ dung to the piece of land that gave them feedstock – he may then arrive at a vague hint that there could be a role around (known or not, foggy or clear) for every piece of droppings, be that came from the livestock or from their master. In a more pensive mood, especially for those with a backpack of natural sciences, the thought may roll until discovered: poop and dung are brotherly part of Nature.
Then – since thinking at large used to act on the bellies – on a tootle groping towards the loo, these philosophers of their passing mood waste no further precious thought as they flush their body-waste down with plenty of drinking-quality water that their load, after having travelled held captive through a labyrinth of tortuous tubes beneath, will not arrive fresh indeed at the sewage-station, which is put there to act uttermost vigilant in destroying the ordure arrived to its last speck. Since, on that far-away post, our detached part gets assigned and treated as Enemy, allegedly full of horrible dangers towards us.
The following articles  in this blog will definitely enumerate how many new (more resistant, intractable, pesky) real enemy is beget from the declared one via the half-baked struggle that bears the robe of Sewage-treatment, which stands as euphemism for obliterating the matter declared previously as Enemy. Here I only touch upon the question un-put: Whether anything is lost by this adamant annihilation. Or, as the poet would have writ: Is there any soul around weeping for the poop gone by?
While I try fast  not to come up with any platitude, I must underline that every living creature on back of Earth consumes viand of some kind. Among this ever-chewing crowd very few species have a diet that is confined exclusively to inorganics, the overwhelming majority would soon die without a bite of organic nature. So, if the general public in a dumb subdual meekly accept, approve, applaud the practice by which the highly organic poop is turned to wholly dead inorganics (assisted by wide consent of citizens in the form of paying their wastewater-bill) and this as a ruling system is let to go on, then, after a little more than a wee time but certainly parallel with events of distributing Prizes of Ordurance for lifelong dense perseverance in the field, there would emerge innumerable hungry mouth gulping air only among these organic-dependants, unable to be relieved even by the greatest ever surge of dole.
I venture  to enlighten the syndrome. Suppose that after a breakfast composed of caviar and smoked salmon on a piece of tofu bestrewn with dried bamboo shoots (or a somewhat simpler hotdog taken in hurry) the passing hours have a call on you to order a meal in an eating-house. And then, you sitting in comfort bearing the rolling waves of gastric juice, instead of your usual beefsteak the chef serves you with a cup of steaming-water and a bottle of fresh mountain-air, and he leaves you with them and his polite whisper of wishing you good appetite. Which course of dealing is highly probable to evoke certain harsh notes and perhaps deeds too, up to your wits and humours, all left to go on undisturbed until you opt to leave for another bottle of fresh-air next-door or die on the spot of hunger.
Or, with a patience and self-restraint of few, you mark time sat fixed for the period needed for those microorganisms that are able to thrive solely on inorganics until they re-build from water (consisting H and O) and air (consisting O2, N2, CO2…), via their lazy and nonchalant ways, getting casual help at times from other likewise partners, those amino-acids (composed of C, H, O, N…) which serve as starting-material for another build-up, at the end of which may lurk the beefsteak you longed for to receive immediately.
Arriving at this bifurcation it seems time to make up your minds: Which way should we go?
The dilemma in more concrete form is worded by its recognized tester as follows:
To test sustainability of Water-closet let us see its eco-balance clear:
·    The amount of water wasted by a person in a WC over a year is roughly enough to irrigate the piece of land that gives his food.
·    The amount of biomass flushed down (that is: his poo and pee) and sent for annihilation to sewage-plants (where they transform into inorganics causing only pollution and eutrophication) would be sufficient in form of compost to keep the same area productive and healthy each year.
·    Which sums up: every person on Earth relying bedazzled on the deceptive benefit of a WC destroys the very foundation of his own food-supply.
Joseph Országh    [http://www.eautarcie.org/en/]

[translation of the Hungarian original of January 7, 2017]      August 11, 2019



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése